szemelyisegfejl

Jó valamire a személyiségfejlesztés?

Próbált már valaki meggyőzni Téged arról, hogy mennyire fontos lenne számodra is a személyiségfejlesztés?

Netán Te magad foglalkoztál már ezzel a témával?

Tele az internet olyan oldalakkal, melyek arra kapacitálnak, hogy az embereknek milyen nagy szükségük van arra, hogy személyiségüket fejlesszék.

Úgy gondolom, hogy ez nem a legszerencsésebb kifejezés arra, amire valóban szükségünk lehet, mert személyiségfejlesztésre biztosan nincsen!

A személyisége mindenkinek csodálatos, és az egyetlen, amire szükségünk lehet, hogy ezt felismerjük és elfogadjuk.

Arra kell fókuszálnunk, hogy a szemléletmódunkon, az attitűdünkön változtassunk.

Óh, nem valami “állandóan pozitívan gondolkodom” módon! Ha fáj, ha épp rossz nekünk, akkor nem kell ezt “csak-azért-is” pozitívvá változtatni, ami könnyedén fordul át abba, hogy letagadjuk, a tudattalanunkba száműzzük negatív érzéseinket és gondolatainkat. Ezzel ugyanis csak elodázzuk a problémánkat, ami az idők folyamán aztán súlyosabbá válhat, vagy egy betegség formájában köszönthet újra ránk. 

Nem kell mindenáron pozitívnak lenni!

Amire szükségünk van, csak annyi, hogy elfogadjuk a problémáink jelenlétét.

Nem kell nekilátnunk kikutatni, hogy miért is botlottunk beléjük. Nincs szükségünk rá, hogy boncolgassuk a probléma miértjeit.

Csak el kell fogadnunk, hogy vannak.

Ezt gondolhatnád egyfajta beletőrődésnek is, de nem erről van szó.

Az elfogadás nem beletőrődés, ami egyfajta “megadom magam a sorsnak, és hagyom, hogy vigyen az ár” hozzáállás.

Nem.

Nem erről van szó!

A probléma elfogadása annyit tesz, hogy elismerjük a létét.

Mint amikor át akarsz menni az úton, de egy kocsi épp az orrod elé parkol. Ha elfogadod a helyzetet, akkor teszel néhány plusz lépést, és előtte vagy mögötte átsétálhatsz a túloldalra.

  • Nem érdemes dühöngeni, hogy miért állt oda.
  • Felesleges önsajnálatba fogni azzal, hogy “miért velem történik mindig ilyen szerencsétlenség”.
  • Nem jó beletörődni abba, ha akadály került elénk, és lemondani például arról a szándékunkról, hegy megnézzük a szemben lévő üzlet kirakatát.
Érdemesebb megmaradni az eredeti célnál, és még ha kicsit módosított úton is, de továbbhaladni..

Az sem probléma, ha ilyenkor némi bosszúság támad bennünk az akadályoztatás miatt. Nyugodtan elismerhetjük: “oké, most ez van: bosszantó, hogy ez a kocsi az utamba került”.

A lényeg, hogy feltegyük magunkban a kérdést, hogy “segít nekem az, ha ebből a felmerült problémából gondot csinálok magamnak?”.

A válasz egyértelműen “NEM” lesz.

Semmi értelme nincs hosszasan bosszankodni, hiszen nem segíti a célunk elérését, ha dühöngeni kezdünk, vagy emiatt megtorpanunk, netán visszafordulunk.

Lehetséges, hogy sokak szerint akkor lennénk “mesteri szinten”, ha egy ilyen helyzetben mosolyogva kerülnénk ki az elénk kerülő autót, és úgy mennénk át a túloldalra. De emberből vagyunk.

Igen, felbosszanthat, ha valami az utunkba áll.

Nincsen semmi baj a bosszúsággal, sőt azzal sem, ha az ember kicsit mérges lesz.

Gond ebből csak akkor születik, ha nem engedjük el gyorsan ezeket a negatív érzéseket. Akkor cselekszünk jól, ha simán elfogadjuk, hogy “igen, dühítő, hogy ez a pimasz autós meggátolta, hogy arra menjek, amerre eredetileg akartam”, és továbbmegyünk. Abban a pillanatban, ahogy megtettük azt a néhány lépést, amivel módosítanunk kellett az útvonalunkon, el is felejtjük ezt a kis “kitérőt”, és újra a célunkra koncentrálunk.

Felesleges kábítanunk magunkat azzal, hogy “engem aztán semmi sem tud kihozni a sodromból”, “én pozitív személyiség vagyok”.

Semmi értelme nem lenne becsapni önmagunkat!

Az egyetlen feladatunk, ha boldog emberek akarunk lenni, hogy megtanuljuk elfogadni a helyzeteket és a velük kapcsolatos érzéseinket is. Ugyanis, amint elfogadjuk őket, máris kész vagyunk mosolyogva továbbhaladni.

Sem a kellemetlen helyzetek, sem a rossz érzések nem tapadnak többé hozzánk, ha elismeretük a létezésüket.

Óh, igen. Ha hagyjuk, akkor az elménk lehet, hogy ragaszkodni fog hozzájuk, és nekiáll kielemezni, okokat keresni, sőt kardot rántva megküzdeni az ellenségnek tekintett problémával. De az elménk a miénk, és mindig jogunkban van álljt parancsolni neki. Ha irányítjuk a gondolkodásmódunkat, akkor egy apró kitérő után képesek lehetünk rá, hogy újra a célunkra fókuszáljunk.

Nincs szükségünk a személyiségünk fejlesztésére ahhoz, hogy elégedett, boldog emberek legyünk.
A személyiségünk rendben van úgy, ahogyan van.

A legjobb, amit tehetünk önmagunkért mindössze annyi, hogy változtatunk a szemléletmódunkon.

Ha eddig nem tetted, tanulj meg Te is figyelni a különböző helyzetekre adott reakcióidra. Ha azt látod, ezek nem támogatják, hogy azon az úton járj, amin szeretnél, akkor így képes leszel visszaterelni önmagad a jó irányba.
Mindamellett, hogy más, hasznos tanácsokkal lát el, ebben is segítséget nyújt neked a “Sorsfordító stratégiák” című könyv, amiről a gombra kattintva tudhatsz meg többet:
ÉRDEKEL A KÖNYV!